Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (32.)
Srpska posla, Tekija: A hagyományos kuttyogtató verseny - 3. rész
Sáfrány Ferenc
Két felejthetetlen hetet töltöttem Đerdapon és környékén. Bejártam mindent, amit lehetett vízen, amit nem, a parton. Elmentem egészen az erőmű gátjáig, de Kladovo különösebben nem érdekelt, és a hajómat sem tudtam hol hagyni, ezért ezt egy másik alkalomra halasztottam. Annál többet megfordultam Tekiján, és a végén már ott tanyáztam nappal és este egyaránt. Csak éjjel, a csillagok és a parti fények vezette vízi útvonalon hajóztam vissza az öbölbe. Már csak a rend kedvéért is. Nem akartam Miroslavot megbántani, aki egy rendkívül ellentmondásos személyiség, hatalmas adag felesleges hiúsággal megáldva. Ha ivott, és miért ne tette volna ezt akár minden nap, akkor már agresszívebb volt a kelleténél. Ez már zavart, és ha tehettem, időben leléptem a fojtogató vendégszeretet öleléséből. Kifogást találtam eleget, valótlant és valósat egyaránt. Hol horgászni mentem, hol a falut megnézni. Egyik ilyen alkalommal, csütörtöki forró délután éppen a kikötőben ügyetlenkedem, és egyszer csak egy kar nyúlt felém, hogy a kötelet elvegye tőlem. „Segíthetek?”
Először azt hittem, hallucinálok, de a folytatás is magyar volt, és ez annyira megzavart, hogy hirtelen válaszolni se tudtam. Amikor az ember már egy hete nem beszél egy nyelvet, legyen szó éppen az anyanyelvéről, nagyon nehezen áll át a másikra. Ez történt velem is. „Szabados Laci vagyok Kanizsáról, ne félj már, hanem add azt a kurva kötelet, mert a végén még a vízben kötsz ki!” – ripakodott rám egy mosolygós fiatalember, és elkapta a karomat, majd a partra rántott. A hajómat meg, mint a vízen jártas, egyik lábával eltartotta a kikövezett parttól, hogy még véletlenül se ütődjön neki. „Én meg Sáfrány Ferkó vagyok, Zentáról.” „Isten hozott itt nálunk. Csak az a piros fehér zöld színű zászló zavar egy kicsit.” „Igen, Szegeden élek, most onnan jöttem, de a többit majd kinn, ha leültünk, elmesélem.”
Egy fa asztalnál telepedtünk le, a part menti kempingben működő talponállókra nem jellemző teraszon. Az asztal körül csak magyarok. Buzás Misi Újvidékről, Laci felesége, a gyönyörű, kék szemű, Júlia, és még néhány srác, akik a szombati horgászversenyre érkeztek. Elmesélték, hogy már évek óta ide visszajárnak, és a helybeliek szinte mindenkit, névről ismernek és köszöntenek. Azt magam is tapasztaltam, hogy Tekiján az emberek nagyon barátságosak és vendégszeretők. Minden a szombati verseny szellemében és lázában történik itt, mint megtudom már vagy húsz éve. Ez a pici falu, ami a valamikori itt lévő utódaként létezik, mely a gát építése során víz alá került, most csak a turizmusból fejlődhet. Ennek a szellemében meg tesznek mindent, hogy az ide tévedt vendég nagyon jól érezze magát, és visszajárjon. Mint látom, a kanizsaiak esetében ez bevált, de én is készülődök ide újra, és már nem egyedül, hanem a barátokkal. Nekik is szeretném megmutatni ezt a csodálatos tájat, a kiváló vendéglátást, a hangulatot, melyet itt két hét alatt tapasztaltam. A szerbiai rostélyos ízét és illatát nem kell külön bemutatni, főleg azoknak, akiknek volt részük benne. Késő estig csevegtünk mindenről. Misi még halbiológusként is szerepelt, amikor egy tíz kilós harcsa gyomrát mustrálta át, amit egy kedves belgrádi hölgy fogott amolyan bemelegítésként. Még a nők is komolyan űzik erre felé a horgászat ezen művészi formáját, amit itt oly hangzatosan csak „bućka” néven emlegetnek. Az, hogy hatalmas harcsák élnek a vidéken, már tapasztaltam különböző előadott történetekből, sőt láttam néhányat, amit akkor fogtak ki, amikor én is a helybéliekkel halásztam, mert saját engedélyem nem lévén, nem akartam kockáztatni, és a nemzeti park őreivel újat húzni. Ebben az évben utoljára a kuttyogás Szerbiában halászati eszköznek és módnak számít. Jövőre, az új törvény szerint már horgászativá avanzsál, mint itt, Magyarországon, és mi ennek nagyon örülünk.
Pénteken már dél körül a tekijai strandon tanyáztam, ahol a hajóm derékig a partra húztam, és nyugodtan lubickoltam a meglepően tiszta Duna vízében. Vártam Lacit és Júliát, akik közben csónakot bérelve a környéken bóklásztak. Forrón tűzött a nap, ragyogott a kék ég, és semmi jelét nem mutatta annak, ami titokban készülődött. Egy óra múlva, hirtelen hatalmas felhők lepték el a kanyont, besötétült pillanatok alatt, majd óriási szélvihar kerekedett, amolyan nyitányként. Az volt az érzésem, a kis hajómat felkapja a forgatag, és odavágja. Én bemenekültem a kabin részbe, és ott elkezdtem imádkozni magamban. Féltem. Megijedtem. Ilyet még életemben nem éltem át. Leszakadt az ég. A víztömegtől nem lehetett semmit se látni, amikor az ablakon próbáltam kilesni. Csak az öreg ponyvámat le ne tépje, amit minden évben megfogadok, hogy lecserélem. Ideje lenne, mert a nap és a víz megtette hatását, hiába foltozgatom. Egy órán át, tartott az elemek hangos és ijesztő harca, majd a lárma amilyen hirtelen jött, oly váratlanul abbamaradt. Néhány perc múlva a nap próbálta áttörni a víz fölött hömpölygő pára paplant, és amikor ez sikerült, mintha mi sem történt volna, magam is kimerészkedtem hajóm oltalmából, hogy szemügyre vegyem a kinti tájat, valamint az átázott öreg ponyvát, amely ha nem is tökéletesen, de felfogta a felhőszakadás bőségét. Nagy szerencsém volt, hogy a szél a vízről fújt, és hajóm fele a parton tapadt a homokba. Ha egy ilyen elfog a folyón, el sem merem gondolni, mi minden történhet veled. A szelíd Duna, hirtelen olyan mérges lett, hogy még az is megijedt, aki már nagyobb tapasztalattal rendelkezett. Ezt azoknak a nagyobb hajóknak a part felé tartó mozgásából állapítottam meg, melyek előzőleg az öbölben horgonyoztak, és amikor a vihar kitört, hirtelen a partra próbálta vágni azokat, mint valami papír játékszereket. Csak az edzett vén rókáknak, kapitányoknak már volt annyi lélekjelenlétük, hogy azonnal széllel szembe fordítva a hajótestet, motorral elindultak a folyó közepe felé. A horgonyokat, melyek meglazultak, a legénység bátrabb tagjai, bőrig ázva, kapkodták a fedélzetre. Most, hogy ismét csendes lett az öböl, gyorsan visszafordultak és kikötöttek a már előzőleg elfoglalt helyükön. Csak egymásnak átkiabálva ecsetelték, hogy ez már számukra is komoly kihívást jelentett.
Este kirúgtunk a hámból az egyik családias kis vendéglő teraszán. Laci is megúszta a kalandot, csak Júlia reszketett még este is, mert éppen partközelben voltak, amikor a vihar kitört. Sikeresen kikötöttek és bemenekültek valami hasadékba, amely megvédte őket a széltől és lezúduló víztől. Ezt ecsetelte minduntalan, amíg a konyakok és sörök csak úgy csúsztak le a torkán, mint kacsának a nokedli. És ezt már nem úszta meg, mert nagyon „elázott”. Úgy kellett hazatámolyogni vele, amikor már a vendéglős a székeket pakolta az asztalokra. Magam is komoly gondban voltam. Maradjak éjszakára a strandon, vagy menjek vissza az öbölbe. Mivel nem szóltam, hogy elmaradok, elindultam a kísérteties éjszakában vissza a megszokott helyemre. De nagyon lassan haladtam, mert a víz feletti sűrű pára már kezdett ködre hasonlítani és a látási viszonyok nem engedtek gyorsabb sebességet. Csak harmadik nekirugaszkodásra találtam meg a megfelelő öböl bejáratát, mert a nagy hajót se láthattam meg a sötétség és a köd álcája alá bújva, mint előző estéken, amikor a csillagok és a parti fények könnyen révbe vezettek.
Szombaton, augusztus 15-én elérkezett a várva-várt nap. A versenyzők már kora hajnalban gyülekeztek a megbeszélt találkahelyen, és elindultak szerencsét próbálni. Tizenegykor volt a verseny vége és a mérlegelés ideje. Helye a zsúfolásig megtelt kikötő bejárata, közvetlenül a parti kemping mellett, ahol én már rutinszerűen húztam ki hajómat, és kezemben élesített fényképezővel vártam az eseményre. Az idén az előző évekkel ellentétben, nem volt sok versenyző. Drága volt a benevezési díj, és valami politika is bűzlött a dologban, mert Kladovo minden áron el szerette volna orrozni Tekijától a tradicionális kuttyogó versenyt. Ezt egész héten sértődötten beszélték a helybeliek, akik nagyon büszkék voltak országos hírű versenyükre. Ennek nyomatékot is adott a sajtó, mert a főváros tévécsatornáitól kezdve a regionális médián keresztül szinte mindenki képviseltette magát, hogy még időben és élőben tudósítson a helyszínről.
A mérlegelésen nagy izgalom közepette volt mit látni, ahogyan a horgászok egymás után érkezve teszik partra a kifogott zsákmányt. Az első helyezett páros 44 kg harcsával nyert, amelyik hét halból állt. Második lett egy 30 kg-os példány. Ez volt a verseny legnagyobb kifogott harcsája, de sajnos egyedül maradt, így megelőzték.
Ha nem is Gučáról érkezett a helyi rezes banda, az alaphangulatot megadta a késő délutáni halászléfőző versenyhez. Tavaly egy magyar gyerek nyert Adorjánból, és ő most is főzött. Ez utal nem nyert, de ilyen halászlevet még nem ettem, amilyet most is főzött. Mind a tíz ujjam megnyaltam utána.
Este került sor a díjak ünnepélyes átadására, melyet a helyi vendéglátás fellegvárában, az egy szál hotel szép teraszán tartottak. A hangulat szerbiai. Mindenki mindenkivel barátságos és kedves. Vadidegen emberek ölelkeznek össze. Én is így keveredtem a sajtósok asztalához, ahol nem ismertem a Buzás Misin kívül senkit, de mire leszállt az éj, Božidarral, a rendkívüli belgrádi nyomozóval olyan barátságba keveredtünk, aminek még lesz folytatása a Drinán. Ő ott horgászik, és meghívott hozzá vendégségbe, amit én bizony el is fogadtam.
Késő éjjel tértem ismét nyugovóra, és reggel, amikor ébredtem, már megérkezett Bubika és Hocek, akik futóra rakva a hajót, hazahúznak Szegedre. Mielőtt kivettük volna a hajót a vízből, meggyőztem barátaimat, hogy nekik sem fog ártani egy kis pihenő a Dunán. Nem sietünk sehova se.
Elvittem őket egy kis hajókázásra. Megmutattam nekik a kanyon legszebb részeit, majd kedvenc vendéglőmben tisztességesen megebédeltünk.
Nyolc órás szárazföldi út várt ránk egy rémesen zsúfolt horgosi határátkelővel, amit időben elkerültünk, Kelebia felé, és szerencsésen megérkeztünk Szegedre. Még mielőtt az éj leszállt volna, ismét vízre tettük hajómat, és én a megszokott és imádott Tiszán behajóztam a Szanatóriumba, ahol várt a helyem.
A rikkancs ismét jelenti (33.) – Janics Natasa (Nataša Janić), a vizek hercegnője
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >