Ma Leó, Szaniszló, Glória névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Tartalomjegyzék
|
Szerző szerint:
|
Megjelenés dátuma szerint:

Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. augusztus 31.
Gyűjthetjük-e csokrokba a szép mezei virágokat?
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2020. július 29.
Gyűlölet és kompromisszum
Szerző: Tamás Gáspár Miklós, Megjelenés dátuma: 2019. november 28.
Gábriel a Délvidéken is
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2014. október 2.
Gábriel és Gavrilo
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2014. július 6.
Göncz Árpád halálára
Szerző: Tamás Gáspár Miklós, Megjelenés dátuma: 2015. október 6.
Göncz Árpádné halálára
Szerző: Tamás Gáspár Miklós, Megjelenés dátuma: 2020. június 9.
Göncz-nosztalgia és a kisebbség
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. november 23.
Görögtűz
Szerző: Keszég Károly, Megjelenés dátuma: 1990. június 27.
Göröngyös úton. Összetorlódott idő a kisebbségben
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2013. november 12.
H1N1
Szerző: Andrew Rich (Dunaharaszti), Megjelenés dátuma: 2009. október 25.
HAZUG (ÖN)DÍJAZÁS
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2024. május 5.
Ha Janics elválik, és a mostani férjéhez újra hozzámegy, azonnal szerb lehet
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. december 8.
Ha Putyin összevonja szemöldökét...
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2014. március 31.
Ha a bacilust fölfedezik
Szerző: Ady Endre, Megjelenés dátuma: 2014. augusztus 6.
Ha egy férfi azt mondja...
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2012. szeptember 28.
Ha eleged van a dilettáns döntésekből...
Szerző: Trkala Mari, Megjelenés dátuma: 2013. január 20.
Ha ettől nem lesz dühös, hát akkor semmitől sem!
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. június 28.
Ha ez Sztálinnak eszébe jutott volna!
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2013. július 26.
Ha ez lehetséges, akkor minden más lehetséges
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. április 25.
Ha ezt a sort nem olvasod el...
Szerző: Spitzer Éva, Megjelenés dátuma: 2009. november 10.
Ha ezt én előbb tudom...
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2009. november 9.
Ha gazdag, ne rinyáljon!
Szerző: Csorba Zoltán, Megjelenés dátuma: 2017. január 8.
Ha jók leszünk, hajózhatunk
Szerző: Mucsi Géza, Megjelenés dátuma: 1991. december 4.
Ha jön az orosz
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2009. október 18.
Ha létezne egy igazi államférfi
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2025. március 19.
Ha meghallom azt a szót, hogy kultúra ...
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2015. január 17.
Ha még egyszer azt üzeni...
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 1991. június 25.
Ha nem közelegne az újév…
Szerző: Dr. Szórád György, Megjelenés dátuma: 2012. december 30.
Ha normális akarsz maradni...
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2017. február 27.
Ha van egy fizetésed add vissza a másikat!
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. augusztus 10.
Ha Đinđić élne, nemzetárulónak kiáltanák ki
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2023. április 18.
Hadd jöjjön a sajtórabság.
Szerző: Ady Endre, Megjelenés dátuma: 2016. november 27.
HadiNapló
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2011. március 9.
Hagyományos szex-szimbólum
Szerző: Csorba Zoltán, Megjelenés dátuma: 2022. január 11.
Hagytuk elveszni
Szerző: Csorba Zoltán, Megjelenés dátuma: 2013. május 27.
Haiku és kapitalizmus
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2021. február 23.
Hail to the Chief! (Engedelmeskedj a főnöknek!)
Szerző: Agárdi Gábor, Megjelenés dátuma: 2009. augusztus 9.
Hajadonfőtt a hóviharban
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2014. február 3.
Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2021. január 13.
Hajnal Mičátekje
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2021. december 13.
Hajnal egy mekkai könyvesboltban
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2011. június 29.
Hajnal és alkony között
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2016. július 24.
Hajnal: „A költő én vagyok”
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2020. január 7.
Hajnali örömünnep
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2016. augusztus 22.
Hajpánt-ügy
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2013. március 23.
Hajrá!
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2011. március 13.
Hajónapló
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 5.
Haladó nacionalizmus
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2020. február 3.
Haladópárti Watergate kizárva
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2017. február 13.
Oldalszám: 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. | 19. | 20. | 21. | 22. | 23. | 24. | 25. | 26. | 27. | 28. | 29. | 30. | 31. | 32. | 33. | 34. | 35. | 36. | 37. | 38. | 39. | 40. | 41. | 42. | 43. | 44. | 45. | 46. | 47. | 48. | 49. | 50. | 51. | 52. | 53. | 54. | 55. | 56. | 57. | 58. | 59. | 60. | 61. | 62. | 63. | 64. | 65. | 66. | 67. | 68. | 69. | 70. | 71. | 72. | 73. | 74. | 75. | 76. | 77. | 78. | 79. | 80. | 81. | 82. | 83. | 84. | 85. | 86. | 87. | 88. | 89. | 90. | 91. | 92. | 93. | 94. | 95. | 96. | 97. | 98. | 99. | 100. | 101. | 102. | 103. | 104. | 105. | 106. | 107. | 108. | 109. | 110. | 111. | 112. | 113. | 114. | 115. | 116. | 117. | 118. | 119. | 120. | 121. | 122. | 123. | 124. | 125. | 126. | 127. | 128. | 129. | 130. | 131. | 132. | 133. | 134. | 135. | 136. | 137. | 138. | 139. | 140. | 141. | 142. | 143. | 144. | 145. | 146. | 147. | 148. | 149. | 150. | 151. | 152. | 153. | 154. | 155. | 156. | 157. | 158. | 159. | 160. | 161. | 162. | 163. | 164. | 165. | 166. | 167. | 168. | 169. | 170. | 171. | 172. | 173. | 174. | 175. | 176. | 177. | 178. | 179. | 180. | 181. | 182. | 183. | 184. | 185. | 186. | 187. | 188. | 189. | 190. | 191. | 192. | 193. | 194. | 195. | 196. | 197. | 198. | 199. | 200. | 201. | 202. | 203. | 204. | 205. | 206. | 207. | 208. | 209. | 210. | 211. | 212. | 213. | 214. | 215. | 216. | 217. | 218. | 219. | 220. | 221. | 222. | 223. | 224. | 225. | 226. | 227. | 228. | 229. | 230. | 231. | 232. | 233. | 234. | 235. | 236. | 237. | 238. | 239. | 240. | 241. | 242. | 243. | 244. | 245. | 246. | 247. | 248. | 249. | 250. | 251. | 252. | 253. | 254. | 255. | 256. | 257. | 258. | 259. | 260. | 261. | 262. | 263. | 264. | 265. | 266. | 267. | 268. | 269. | 270. | 271. | 272. | 273. | 274. | 275. | 276. | 277. | 278. | 279. | 280. | 281. | 282. | 283. | 284. | 285. | 286. | 287. | 288. | 289. | 290. | 291. | 292. | 293. | 294. | 295. | 296. | 297. | 298. | 299. | 300. | 301. | 302. | 303. | 304. | 305. | 306. | 307. | 308. | 309. | 310. | 311. | 312. | 313. | 314. | 315. | 316. | 317. | 318. | 319. | 320. | 321. | 322. | 323. | 324. | 325. | 326. | 327. | 328. | 329. | 330. | 331. | 332. | 333. | 334. | 335. | 336. | 337. | 338. | 339. | 340. | 341. | 342.
Legfrissebb
A szó parazsánál
Régi újságírók, csomó évtized után ismét összefutva, varázsszóra az utolsó találkozáshoz fiatalodva, hogy ne is legyen >
Orbán, a megosztó konzervatív radikális, aki átformálta az európai politikát
A küszöbön álló választás – vélekedik az EurActiv – többről szól majd, mint Orbán, mint egyén >
Orbán sorsa figyelmeztetés: nem érdemes túl közel kerülni Trumphoz
Trump és Vance teljes körű támogatása „akár halálos csók is lehet” Orbán Viktor magyar miniszterelnök vasárnapi >
Húsvétvasárnap Szerbiában
Mintha papagájokat hallanánk, amelyek még arra sem veszik a fáradságot, hogy csavart vigyenek a történetbe. Úgy >
Szerbia: rendőri brutalitás, kémkedés, nyomásgyakorlás
A rendőri brutalitás mellett külön problémaként emelik ki azt is, hogy a hírszerző szolgálatok állítólag különféle >
A VMDK a VMSZ és a Prosperitati összefonódására figyelmeztet
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége komoly aggodalmát fejezi ki a Prosperitati Alapítvány és a Vajdasági Magyar >
„Ha Viktor megy, megy a MAGA is?”
A felmérések szerint azonban Orbán abban is megelőzte a korát, hogy kezdi elveszíteni a népszerűségét. Fidesz >
JD Vance főszerepben: „A mi emberünk Budapesten”
„JD Vance alelnök kedden Budapestre utazott, hogy beavatkozzon Magyarország vasárnapi nemzeti választásába – és micsoda látvány: >
A VMDK figyelmeztet: a legnagyobb kár a hatóságokat akkor fogja érni, amikor kénytelenek lesznek elismerni, hogy a probléma nem az emberben, hanem az évek óta elhanyagolt rendszerben rejlik
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége komoly aggodalmát fejezi ki a vasúti kisiklásos baleset kapcsán, amely ismét >
Vance Budapesten: Orbán utolsó MAGA dobása
Trumpnál kisebb súlyú látogató nem elég ahhoz, hogy fellendítse Orbán népszerűségét - írja a Politico Krekó >
Hollywoodi álom, végre nálunk
Egyúttal ő lesz a rendszerváltás utáni első miniszterelnök, akiről elhiszem, hogy számára ez nem pusztán egy >
Magyarország az illiberális nacionalizmus laboratóriuma. Az eredmények már láthatók
Ma Magyarország az Európai Unió egyetlen olyan tagállama, amelyet a Freedom House indexe nem sorol a >

