Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Tartalomjegyzék






Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2013. november 24.
Szerelmem, Delphine
Szerző: Balázs Attila, Megjelenés dátuma: 2014. január 28.
Szerelmem, Delphine
Szerző: Balázs Attila, Megjelenés dátuma: 2014. január 30.
Szerelmem, Delphine
Szerző: Balázs Attila, Megjelenés dátuma: 2014. február 4.
Szerelmem, Delphine
Szerző: Balázs Attila, Megjelenés dátuma: 2014. február 6.
Szerelmem, Delphine
Szerző: Balázs Attila, Megjelenés dátuma: 2014. február 11.
Szerelmem, Delphine
Szerző: Balázs Attila, Megjelenés dátuma: 2014. február 13.
Szerelmi dráma a Kaszásdűlőn
Szerző: Csorba Zoltán, Megjelenés dátuma: 2017. február 4.
Szerelmünk volt és mostohánk lett
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2019. szeptember 16.
Szerep és/vagy művészet
Szerző: Gerold László, Megjelenés dátuma: 2015. február 21.
Szeretem, ha van színe a vizeletemnek
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2013. augusztus 2.
Szeretem, mert magyar
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. június 6.
Szeretni és nem szeretni
Szerző: Gerold László, Megjelenés dátuma: 2013. december 18.
Szeretnék látni, egy Júdást, aki visszaadta a júdáspénzt
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2020. augusztus 25.
Szerinted őszinte a vőlegény mosolya?
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2009. június 24.
Szertefoszlott illúziók
Szerző: J. Garai Béla, Megjelenés dátuma: 2016. május 23.
Szertelen pénzköltés!
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2019. február 3.
Szertelenül
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 1993. október 27.
Szerződésbontás
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2023. január 12.
Szerény kérelem
Szerző: Tamás Gáspár Miklós, Megjelenés dátuma: 2015. július 21.
Szeszmentes sör
Szerző: Szabados István, Hamilton (Ontario), Megjelenés dátuma: 2012. július 16.
Szeszélyes évszakok
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2013. március 19.
Szex a lóversenypályán
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2012. február 6.
Szex a prágai metróban?
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2013. május 23.
Szicíliai védelem
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2013. május 23.
Sziget
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2009. szeptember 15.
Szigorúan ellenőrzött vonatok
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2017. január 15.
Szijjártó szerbiai bohóckodásáról
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2016. április 6.
Szijjártó és Várhelyi a haladók és a VMSZ szolgálatában
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2024. május 17.
Szijjártó: „A szerbek jól teljesítenek”
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2021. június 14.
Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2024. november 18.
Szili és az autonómia
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2021. december 6.
Szilveszteri sakk
Szerző: Csorba Zoltán, Megjelenés dátuma: 2014. január 11.
Szimultán vagy szimulál?
Szerző: Szkopál Béla (Los Angeles), Megjelenés dátuma: 2011. szeptember 11.
Szingapúr, az Oroszlánváros (12.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. október 31.
Szintetizált kultúraantropológia, minden fajvédő figyelmébe, avagy ki a magyar?
Szerző: László József, Megjelenés dátuma: 2012. június 11.
Szirmok és tüskék
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2020. július 31.
Sziszüphosz joga
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 1990. december 12.
Szitkozódva és danászva
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2015. március 29.
Sziveri ma lenne hatvan éves... ha hagyják
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2014. március 24.
Szobornyelv
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2014. április 2.
Szoborviták (3.)
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. október 14.
Szobrot a bírónak!
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. szeptember 27.
Szobrot hajnalban nem állítani, hanem lopni szokás
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2014. július 20.
Szociszex
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2014. május 10.
Szokva vagyok…
Szerző: Gerold László, Megjelenés dátuma: 2015. november 29.
Szokás
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. november 16.
Szolgálat alól felmentve
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2012. május 13.
Szolidaritás és katarzis?
Szerző: Szerbhorváth György, Megjelenés dátuma: 2025. március 21.
Szombattól szombatig
Szerző: Sándorov Péter, Megjelenés dátuma: 1990. december 19.
Oldalszám: 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. | 19. | 20. | 21. | 22. | 23. | 24. | 25. | 26. | 27. | 28. | 29. | 30. | 31. | 32. | 33. | 34. | 35. | 36. | 37. | 38. | 39. | 40. | 41. | 42. | 43. | 44. | 45. | 46. | 47. | 48. | 49. | 50. | 51. | 52. | 53. | 54. | 55. | 56. | 57. | 58. | 59. | 60. | 61. | 62. | 63. | 64. | 65. | 66. | 67. | 68. | 69. | 70. | 71. | 72. | 73. | 74. | 75. | 76. | 77. | 78. | 79. | 80. | 81. | 82. | 83. | 84. | 85. | 86. | 87. | 88. | 89. | 90. | 91. | 92. | 93. | 94. | 95. | 96. | 97. | 98. | 99. | 100. | 101. | 102. | 103. | 104. | 105. | 106. | 107. | 108. | 109. | 110. | 111. | 112. | 113. | 114. | 115. | 116. | 117. | 118. | 119. | 120. | 121. | 122. | 123. | 124. | 125. | 126. | 127. | 128. | 129. | 130. | 131. | 132. | 133. | 134. | 135. | 136. | 137. | 138. | 139. | 140. | 141. | 142. | 143. | 144. | 145. | 146. | 147. | 148. | 149. | 150. | 151. | 152. | 153. | 154. | 155. | 156. | 157. | 158. | 159. | 160. | 161. | 162. | 163. | 164. | 165. | 166. | 167. | 168. | 169. | 170. | 171. | 172. | 173. | 174. | 175. | 176. | 177. | 178. | 179. | 180. | 181. | 182. | 183. | 184. | 185. | 186. | 187. | 188. | 189. | 190. | 191. | 192. | 193. | 194. | 195. | 196. | 197. | 198. | 199. | 200. | 201. | 202. | 203. | 204. | 205. | 206. | 207. | 208. | 209. | 210. | 211. | 212. | 213. | 214. | 215. | 216. | 217. | 218. | 219. | 220. | 221. | 222. | 223. | 224. | 225. | 226. | 227. | 228. | 229. | 230. | 231. | 232. | 233. | 234. | 235. | 236. | 237. | 238. | 239. | 240. | 241. | 242. | 243. | 244. | 245. | 246. | 247. | 248. | 249. | 250. | 251. | 252. | 253. | 254. | 255. | 256. | 257. | 258. | 259. | 260. | 261. | 262. | 263. | 264. | 265. | 266. | 267. | 268. | 269. | 270. | 271. | 272. | 273. | 274. | 275. | 276. | 277. | 278. | 279. | 280. | 281. | 282. | 283. | 284. | 285. | 286. | 287. | 288. | 289. | 290. | 291. | 292. | 293. | 294. | 295. | 296. | 297. | 298. | 299. | 300. | 301. | 302. | 303. | 304. | 305. | 306. | 307. | 308. | 309. | 310. | 311. | 312. | 313. | 314. | 315. | 316. | 317. | 318. | 319. | 320. | 321. | 322. | 323. | 324. | 325. | 326. | 327.
Legfrissebb
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
Netanhaju abban gondolkodik, hogy vagy elfoglalja Gázát, vagy lakhatatlanná teszi
Bármelyik is következik be, ő csak nyer vele. Mindkét terven az látszik, hogy a szélsőséges politika >
Ha kudarcot vall a Merz-Macron-duó, az azt jelenti, hogy Európa zátonyra fut
Ezt jelentett Párizsból az új kancellár villámlátogatás után a Handelsblattnak Gregor Waschinski. Esélynek gondolja a földrész szempontjából >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
Musk fájdalmas búcsúja
A Financial Times szemleírója, Edward Luce úgy ítéli meg, hogy fájdalmas búcsú előtt áll Elon Musk, >
Orbánék harmadik nekifutása Magyar Péter mentelmi jogának megvonására
Magyar Péter azt gondolja: Orbán azért cseszegeti európai képviselőként a mentelmi joga megvonásával, mert így akarja >
Még sugároz a Szabad Európa Rádió
Annak ellenére, hogy a liberális adó évtizedek óta szálka az autokraták szemében és Trump most jócskán >
Fordult a kocka, nagy bajban van Oroszország
Ezt állítja Ambrose Evans-Pritchard, a The Daily Telegraph jobboldali újság világgazdasági szerkesztője. A Washingtonnal tető alá >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Ha megoldást akar Gázában, az USA-nak be kell áldoznia Netanjahut
Ezt nyilatkozta a Neue Zürcher Zeitungnak Gilles Kepel Közel-Kelet-szakértő, a párizsi Politikatudományi Intézet vezető kutatója. Emlékeztet >
Nagyot ment a baloldal Ausztráliában
Hát akkor ennyit a Tegyük Újra Naggyá Mozgalomról – állapítja meg a Wall Street Journal konzervatív >
Kik akadályozzák, hogy újra demokrácia legyen?
Most viszont Magyar Péternek köszönhetően esélyt kaptunk egy második rendszerváltásra, sok minden újrakezdésére, újragondolására – szinte >