Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Tisztelt Bódis Gábor!
Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számában közölt vezércikkének néhány mondatára. >
Pornó anziksz
Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pedig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >
Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért
A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >
Csetnikek és usztasák
MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >
Tanmesék felnőtteknek
Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >
Két kezünket összetéve…
Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >
Szárnyát vagy combját?
Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >
It's toasted
Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >
Tisztelt Ágoston András!
Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyáltalán levelére, amelynek felszólító hangneme – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >
Isten éltesse, Tanár úr!
Az egyetemen még szerencsém volt dr. Szeli István előadásait hallgatni. Soha nem jött készületlenül, soha nem >
Pásztornak, Végelnek egy a hangja
A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >
Lelkierő és türelem
Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >
Kié a Duna?
Mucsi Géza
Szokásos horgászkörutamat járom lomha ladikommal. Fürkészem a partot, kémlelem a vizet. Árad.
Az újvidéki hídtól a palánkai hídig ismerős a Dunának minden zegzuga. Most is, amikor feljött a víz, ellepte a kőgátakat, és jócskán alámossa a parti fűzfákat; akkor is, amikor apad, és horgászási szándékkal legszívesebben a spórok alatt húzódok meg, vagy bedőlt fánál keresek jó szerencsét.
Szinte havonta változik a part. Új halfészkek, horgászhelyek alakulnak ki, ismert, jó lelőhelyek tűnnek el.
A Duna a régi. Sejtelmes és rejtelmes. Azért otthon és itthon érzem magam rajta és benne. Mellékágaiban, a szigeti, rakócai, a becsi, koruškai és a suseki Kis-Dunában is… Összecsíptek már a szúnyogok a Macskaszigeten, szedreztem a Begecsi-szigeten, becserkésztem a Šašić Adát, és zöldgilisztáztam a Suseki-szigeten is.
Most is régi, ismerős helyekre hajózom be. A futaki örvények ezúttal is a beocsini Stevóhoz irányítanak, majd a begecsi Jama bejáratához, Andóhoz kalandozom át, vagy vissza. Onnan csak egy köpés a bánostori Nano, a koriškai csárda, a suseki Ljubica, meg a gložani Jankó…
– Megy a hal? – kérdem mindenütt, fröccsöt szopogatva, és közben harcsák meg süllők lógnak ki a szememből.
– Menni megy – mondják, és már adják is a jó tanácsot: közben vigyázzak ennél a spórnál, óvatos legyek annál a szigetnél, estefelé már ne kössem ki magam emennél a partnál, lehetőleg legyek távol amattól a hídtól, és ne ragaszkodjak túlságosan szokásos éjszakai villantózásaimhoz.
Egyenes beszéd. Feszélyezettség lett úrrá horgásztársaimon. Čerevićen, Bánostorban, Neštinben, Susekon, Ilokon éppúgy, mint az „itteni” oldalon. A kocsmában tévét néznek, a csónakban rádiót hallgatnak. Mit mond a Duna? Milyen a vízállás?
Ugyan! Inkább: honnan hova lőnek.
Megőrült itt mindenki.
Lőni ugyan lőttek eddig is, de nem ennyit. Orvhalászok serege lepte el éjjel a szigeteket és a környező partokat. Robbanószerrel pusztították a halat, kétcsövű puskával ritkították a gyanútlanul legelésző háziállat-állományt és a vadat. Persze, most is ez a divat, csakhogy… Csakhogy mostanában más híreket, híreszteléseket fúj a Dunáról a szél.
Föl kellene talán hagynom a pecázással. Aztán mégse. A világért sem mondanék le a pirkadatkor pára lepte Dunáról, egy-egy még álmos, de sokat sejtető halcsobbanásról, ébresztő rigószóról. Bánostortól fölfelé, egy szigeten kötök ki. Gondosan kibiztosítom a ladikom. Úgy kötözöm hozzá az ághoz, hogy játéka is legyen, mert reggel ugye, jön a fehér hajó, és akkor a hullámok nem csak nyalogatják majd a partot és a csónakomat. Éppen mindegy, hogy melyik fehér hajó jár errefelé. Amur, Sophia, Steaua, annak idején Deák Ferenc. Egyre megy. A fehér hajó az fehér hajó Regensburgtól Brăiláig. Gukkerozó turistáival együtt, akik annak idején, az orosz Amur fedélzetén, és május elején igencsak rácsodálkoztak, amikor a Duna egyik homokzátonyán meztelen fenekemet fordítottam feléjük, és öklömet rázva ordítottam, hogy Csernobil!
Várom a kapást. Ilyen helyen minden jöhet, a Dunában még nem ritkaság a hal. Szívesen összekötném a bajuszomat egy harcsával, ráköszönnék egy süllőre, amely éppen nem lakott jól az éjszaka, megküzdenék egy mohó csukával…
A keszegnépség azonban gyorsabb és éhesebb. Majd egy erőteljesebb kapás, teljesen eltűnik a toll, és íme, a félvér!
Régebben, térhódításának kezdetén pontykárásznak becéztem, azt hittem, hogy a ponty és a kárász kereszteződéséből jött létre, azután lett babuska, most már ezüstkárász névre hallgat.
Mint általában a hal. Szóval, azt hittem keverék, és népszerűen végül is meleznek kereszteltük el. Valamennyien. Valójában nem az. Önmegtermékenyítő, fantasztikusan ellenálló és mohó, önző, zabáló fajzat. Tulajdonképpen telepes. Idetelepítették, és azóta szemtelen meg szapora. Jól érzi magát. Még néhány melez a tollamra akad, lehet, hogy éppen kifogtam az erre garázdálkodó törzset.
Közben felébred a környék. Távolról, de egyre közelebbről motorzúgás töri meg a csendet. Kíváncsian bámészkodom. Honnan hova hajóznak, csónakáznak, motoroznak? Bácskai oldalról Szerémségbe és fordítva. Kissé följebb a Dunán már más a közlekedési definíció: Horvátországból Szerbiába. Fordítva alig.
Töprengek. Oldozzam el magam, és mint megannyiszor eddig, „kapaszkodjak” fel Ilokig? Onnan pedig „lépjek” át Palánkára?
Vajon megengedik-e a horvát oldalon, hogy bejárjam ismét egyik kedvenc váramat? Az ilokit. Beléphetek-e Kapisztrán János szentélyébe? Megtekinthetem-e annak a szerzetesnek a várát, aki Hunyadi Jánossal együtt védte a Dunán Nándorfehérvárat és a szerbeket is a töröktől? Aztán onnan, Iloktól a túlsó oldal felé meddig horvát a Duna és mettől szerb? Melyik milícia, melyik belügy miről faggat majd? Menekültnek tart-e valaki? Mert az igazán nem lennék, kérem alássan. Össz vagyonom a csónakban néhány pecabot meg egy doboz giliszta, zacskó búza, kukorica. A családom is másutt. Meg hát nincs szándékomban az idén nyaralni. Főleg nem ingyen. Nem is veszélyeztet senki. Esetleg a nemzetközi felségjelzésű hajók, uszályok, amelyek szemtelenül európai szelet meg levegőt hoznak errefelé.
Pedig hát a Duna egész Európáé.
Egyszer borzalmas látványban volt részem. Budapestről Bécs felé hajózva végigbámészkodtam az osztrák-csehszlovák Duna-határ mindkét oldalát. Jobboldalt, a Duna bal partján, Pozsony alatt kilométeres fal húzódott, szögesdróttal. Ennek átellenben pocakos, hózentrógeres osztrák horgásztársak kortyolgatták gondtalanul sörüket. Övéké volt a Duna, a szlovákoké a szögesdrót.
Azóta leomlott a fal. Az a fal. A Duna lett az a híd, amely a békét hirdeti, úgy szépen, előbb csörgedezve, majd méltóságteljesen hömpölyögve a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig.
Kivéve persze itt és most ezt a szakaszt, amelyen az idén már a regattások sem mertek végigsiklani. Most már csak az a kérdés, hogy a MUP-os kék Dunán ki emeli fel először a falakat, ki helyezi el a szögesdrótot, ki rakja le a dróthálót, ahogy azt hajdanában, a mai rendszer elődei Ceausescuék tették azon a helyen is, ahol már a rómaiak, Traianusék is jelezték: milyen fontos a Danubius.
Érzi ezt egyáltalán a hal? Mikor, melyik területen, kinek a felségvizein zavarja a csuka a küszt, rabolja a süllő a bodorkát, huppantja be a ponty a kukoricát? Kinek a kukoricáját?
Egyáltalán kinek a Dunáján himbálózom én most a csónakomban? Kinek a szúnyogjai marnak olyan rettenetesen? Talán szuverén joguk agyonmarni engem?
Vérszomjas, utálatos dögök!
De nem úgy van most, mint volt régen, és nem ennyi szúnyog röpdösött az égen. De akkor nem is voltak újharcosok. A régiek, a Fruška gora-i partizánok pedig általában egész nyáron fröccsedző-táboroztak errefelé, és igen gyakran porozták be repülőikkel a szúnyogok hadát. Most másfajta repülőgépek röpködnek fölöttem, és nem a szúnyogokat irtják.
Lassan délelőtt lett. Szúnyogoktól összemarva figyelem a sáskahadat: a vízisízőket és a turistahorgászokat. Olyanok, mint a melezek. Immár értelmetlen itt ücsörögni, de még egy erőteljes bevágásra futja az időből és a türelemből.
Ponty! Ravasz, erős, nyurga. Bécsi keringőt kanyarint le a víz felszínén, mintha az újévi koncert tündéreit látnám a Duna felett Strauss-keringőre lebegni.
Megszákolom, és bámuljuk egymást.
Levegőért és szabadságért hápogunk mindketten. Még nem érti, mi történt vele, már én sem érzem, mi történik velem.
Visszaengedem hát. A mélybe illan. Neki már jó. Eridj, Isten hírével! Tiéd a Duna.
*
Most érkezett:
„A horvát-szerb határövezetben egy békésen halászó szerb hajóra rálőttek a horvátok. A hajó viszonozta a tűzet, majd elsiklott Belgrád irányába.”
(Duna Press)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egy illúzió múltja
Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >
Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét
„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >
Reagálás A szakma becsülete című írásra
Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >
A város hangulatának megörzése nem kérdés
„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >
Vargabetű
„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >
Az eurómilliós botránylista
„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >
Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye
A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >
Ne ítélkezzünk előre!
Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >
Nem rosszak, csak naívak
Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >
A "biodekor" listáról
„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >
Kár a bélyegért!
„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >
Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?
"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >