Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Van itt valaki?
– Hát, szivi, ez nem a Balaton! – mondta csalódottan az anyaországi pártmuksó kövérkés macája egy szeszélyesen formált sziklán egyensúlyozva. Azért jöttek egyébként, hogy a dubrovniki Argentína Szállót körüljárják: – Látod, szivi, itt írt a Déry.
Akkoriban a jugó magyar írót/költőt valami nagy-nagy nyugatias, európaias, nagyvilágias érzés töltötte el ugyanitt, ezen a szeszélyesen formált, szúrós, meredek sziklatömbön, amíg a természet vad trikolorját – ragyogó kékség, a sziklák vakító fehérje, az öreg fenyvesek zöldesfeketéje – szemlélte, s mélyen beszívta a párolgó gyantától, sós párától és sülő tintahal illatától pácolódott levegőt. S írt mindenféle modern, szabad, furcsa verseket.
Akkoriban irodalmi és hetilapokra, a napilap irodalmi mellékletére, irodalmi estekre és (főleg) irodalmi díjakra bőséggel jutott vajdasági magyar alkotó (is). Egy könyvvel, könyv nélkül szép számban tagosodtak be íróegyesületekbe, s néha némiképp szektáztak népiesek, nyugatiak. És így.
Azután kiderült, hogy a különbség sokallta nagyobb annál, mint ami – úgy tűnt – a couleur locale-os és nyugati szellemiségű alkotót egymástól elválasztja. Tehetségről és tehetségtelenségről, stílusról és egyéniség hiányáról, epigonizmusról, irodalmi termékenységről és művek szembetűnő hiányáról mind kevesebb szó esett, helyette egyre többször lehetett hallani olyasmiről, hogy egyesek nem juthattak szóhoz, le voltak tiltva, el voltak mellőzve, míg mások a rendszer nemtelen kiszolgálásával kaparintották meg maguknak a tisztségeket, rangokat, díjakat, pénzeket megjelenési lehetőségeket
Kétségkívül volt ebben – egyes konkrét esetekre korlátozva – némi igazság. Azok azonban, akik az újonnan trónra, ült hatalom pártszékházába tartottak számzáras, drága, modern vagy műbőrből készült, szakadt, kopottas aktatáskájukkal, benne üldöztetésük írásos bizonyítékaival, szívükben Erinnüszek vad haragjával entellektüeli státusukhoz képest meglehetősen vaknak bizonyultak. Azoktól reméltek ugyanis orvoslást vélt vagy valódi sérelmeikre, akik a gyűlöletszítás, zavarkeltés, felfordulás, nagynemzeti kupleráj segítségével ragadták magukhoz a hatalmat. Joghurt folyt le a Báni palota fehér falán, vizelet és ürülék szúrós szaga töltötte be a gondosan ápolt pázsitos, rózsákkal, díszcserjékkel szegélyezett teret, amelyen részeg rendbontók dülöngéltek, s vad lelkesedéssel biztatták a szónokokat, akik arról beszéltek, hogy a kisebbségeket ki kell telepíteni a határok mellől, mert ők a kémek, az ötödik hadoszlop. Arról szónokoltak, hogy be kell szüntetni a nemzetiségi iskolákat, mert ha a kisebbségek az anyanyelvükön tanulnak, úgysem tudnak eleget tenni feladataiknak, s végtére Amerikában sincs államilag támogatott anyanyelvi oktatás. Azt üvöltözték, hogy itt olyan nemzeti egyenjogúság lesz, amelyben a nem szerb anyanyelvűek otthon, házuk négy fala között (lehetőleg halkan) beszélhetnek, ahogy akarnak
Az „üldözött alkotók” között voltak olyanok, akik jugoszlávságukban érezték megbántva magukat, mások a „komcsik” áldozatai voltak, ismét másokban hirtelen feléledt a nagy magyar láng, valami Tasos, Hubás, Etelés érzés fogta el őket. S egyikük sem akarta meglátni, hogy kikkel kíván tárgyalni, kiknek kívánja kiadni azonos nyelvet beszélő társát csak azért, mert az két díjjal, két kötettel megelőzte. Vagy – mondjuk – olyan szerkesztői/igazgatói székben ül, amelyet az üldöztetett magának kívánt meg.
Ami ezután következett, az minden volt, csak nem az abban a bizonyos pártházban, a šipovacoktól, božovićoktól remélt demokrácia. Most már nyugodtan – kerek, nagy számokkal – kimutathatjuk, hány magyar osztály szűnt meg, hány magyar lap halt meg, haldoklik, züllik, csúszik egyre mélyebbre a lejtón. Számítgathatjuk, hány magyar tévéjáték, film készül, hány új kötet jelenik meg (s hány jelent volna meg akkor, ha az anyaországi alapítványok anyagilag nem segítik), hány politikai hetilapot, hány irodalmi folyóiratot hány példányban hányan vásárolnak, s – főleg – hányan olvasnak el. A nagy antibürokratikus forradalom nemzetiségi hívei és támogatói ma büszkén elmondhatják, hogy mindannak kivívásában, amit ma átélünk, nekik aktív szerepük volt. S nehogy most ismét elővegyék üldöztetésük bizonyítékaival tömött aktatáskájukat igazságuk kiharcolásáért újabb szponzorokat keresve. Mert ha egy rend rossz és igazságtalan, nyilván meg kell kísérelni változtatni rajta. De nem mindegy, hogy hogyan, és főleg – kivel. Aki korpa közé keveredik... Aki az ördöggel paktál...
Persze nem csupán a helyi, vajdasági folklór sajátja a bűnösök kutatása, leleplezése, lejáratása. Az egész keleti szocialista világnak megvannak a maga tragikus korszakai, a maga vélt vagy igazi árulói, sokkalta bűnösebbek is, mint értelmiségünk soraiban azok a megalkuvók, akik számtalanszor behúzták a nyakukat, lenyelték a békát, tűrték el a szellemi pofonokat annak érdekében, hogy óvodáinkat, iskoláinkat, gyermek-, ifjúsági és felnőtt lapjainkat, színházainkat stb. fenn- és megtarthassák. Magyarországon 56-tal nem tudnak ma sem elszámolni az emberek, Csehországban a '68 az egyik legdrámaibb ütközőpont. Civilizált világban azonban nyilvánvaló, hogy nem az a megoldás, a megbékélés előfeltétele, ha az egykori áldozatokért ma ugyanolyan számú áldozatot gyártunk. Hogyan is fogalmaz pl. Esterházy Péter?
„Ez ugyanis azt a látszatot kelti, mintha »mi« volnánk október 23-a örökösei, az MSZP meg vigye a november 4-ét. Ennél bonyolultabb a helyzet. Ha igaz volna a kép (egyenruha+rabruha), akkor azt kéne mondanunk, hogy a rabruhások választották meg az egyenruhásokat. De nem igaz. Vagy melyik halmazba teendők – még mindig a lényegében érdektelen részletkérdésnél maradva – az olyan életutak, mint a Csurkáé vagy, mondjuk, Fekete Sándoré?
De a komoly ellenvetés az, hogy az egyenruha meg a rabruha, valamint a rabruhából szabott egyenruha és az egyenruhából szabott rabruha mellett volt még majdnem tízmillió úgynevezett KIVING, ha még tetszenek emlékezni a la Röltex Rózsi... Magyarán, hogy október 23-át az egész társadalom árulta el, mi, én, te, apáink, anyáink, volt ok, vér, nem szemrehányás ez, ténykérdés.”
Így Esterházy. Itt – nálunk – tankok, golyók, levert vesék és egyebek nem igazán voltak. Volt gondolati rendőrség, ám volt – hosszabb időszakban – egy kis nyugati levegő, szabadság is. Sem bűnei, sem különösebb érdemei ebben egyeden vajdasági magyarnak nem voltak. Mert nemcsak a nemzetiségek, de az uralkodó nemzetek egyedeinek a legnagyobb része is csupán statiszta volt a történelmi eseményekben, meg a mindennapokban egyaránt.
Valamiképp mégis előbbre voltunk a mánál.
– Ti Nyugat voltatok! – vágta fejemhez, a jugó kódis magyaréhoz egy (volt) magyarországi jó barátom.
Bizony. Volt almaillatú szappan és Kundera, Vegeta és Forman meg Polanski (az emigráns), volt Adidas sportcipő és izgató Emmanuelle a moziban. Volt világútlevél és whisky kristálypohárból. Volt BITEF és Rambo.
A forradalom (az antibürokratikus) remekül sikerült. Csak azt az egyet hiányolhatjuk, hogy nemzetiségi entellektüeljeink színe-virága, azok, akik korábban hallgatásra kényszerültek, akiket elnyomtak és a háttérbe szorítottak, most miért nem publikálják egykor készült értékes alkotásaikat, azoktól szponzorálva, akiknek joghurttal, szóval, kicsi cikkecskékkel, miegyébbel a hatalomra jutásban (és megmaradásban) oly lelkesen segítettek.
Vagy ha belátták, hogy ebben/abban tévedtek, legalább most ismerjék be, itt magunk között. Magunk között?
Hát van itt még valaki?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >